már semmi. elmúlt itt belül. mintha egyetlen mondattal kioltották volna a lángot. megszűnt minden életfunkcióm és most csak a széndioxidból redukálnék. persze csak ha sötét van, mondjuk nehezen tudnám elképzelni a következő 6 hónapomat fényes szakaszként.
szia. ez is egy  mondat és milyen súlya van... valakinek csak egy szó és ígéret a viszontlátásra. nekem ma olyasmit jelentett, ami nem biztos, hogy több reményt, több okot ad hinni abban, hogy jobb lesz. hiába a sok szar közhely, hogy a rossz után csak jobb jöhet. itt már nem lehet lejjebb süllyedni. és én büszkébb vagyok mert nekem még igenis van hova süllyednem, lejjebb mint nektek. csakhogy pont ezért vagyok itt ahol, hogy tudjam hol a határ. ha más erre képtelen is, ha másból ez kihalt ez az észrevételezés.
sajnálom, hogy még kapálództok. ez az amit én soha nem fogok, még az után se ami után nagyon kellene. lehet a büszkeség miatt is, de alább akkorsem fogom adni. és ha rájövök, szegényebb lettem valamivel is miattatok, asszem ott lesz az abszolút vége.
köszönöm, hogy ezen kirohanásaim ellenére is van még mellettem valaki.
köszönöm, hogy nem veszek el, és köszönöm, hogy már most vagyok egy kis valaki.
köszönöm, hogy akad aki elismer.
apró önbizalomnövelő tényezők. tényezők vagytok, akik meghatározzák ezt a baszadék életem. nem leszek többé depresszív. felhasználom azt a maradék elraktározott energiám a mindenhez való profi színjáték kidoglozására, mert egyszer úgyis vége lesz, tök mindegy, hogy 20 év múlva vagy holnapután. lehet hogy azt fogadtam nem fogok többé, de ezek után nem kaptok meg. majd csókolgathatjátok az állarcom nyálasra, és 18 évesen a lábatok elé dobom pókerarccal és ha nem is köpök, de köszönés nélkül lépek ki az "életetekből".