miközben P.vel beszéltem rájöttem pár dologra.... igazából azt hittem blogolok és "magasztos gondolataimmal" elárasztottam..
a: igen... és vannak kivételek, akik ilyen korra is megérnek... bár nekem is kinyílt volna már akkor a szemem... és nem csak a hülye majmolás ment volna, ami miatt most szenvedhetek. mert nem akarják azt az énem elengedni. én pedig szakítanék vele. de valakinek úgy kellek....
valóban ilyen egyszerű lenne a probléma? hónapok óta ezen agyalok. mélyen belül sosem változtam. talán csak láttam pár évnyi dolgot. talán csak tapasztaltam pár évnyit. de talán csak az arcomon jelent meg pár ránc..
najó...
komolyan.
a baj az, hogy már én sem vagyok az aki. és ha ezt más nem bírja elviselni nincs miről beszélnünk. engemet azért szeressenek aki vagyok. ne akinek játszom magam. és az a pár, akit engedtem, az tudja. valójában én sem vagyok olyan, amit más lát. amit más akar látni. bár az lennék. és szörnyű dolog. de lehet egész életemben játszani kényszerülök. és a végén megváltás lesz a halál. mint drága Julienemnek...
és hogy mi a megoldás?
x....
and if you don't believe me
just put your hands on me...
