éreztem már reggel, hogy ez a nap se fog menni... valami újat nem tud kitalálni romhalmaztestem? mert az, mikor elindultam elég nyilvánvaló volt, már rég nem én uralom őt. talán Chris Martin lépdel helyettem és Gary Lightbody noszogatja őt is mert már Clayton Stroope mögötte integet... fura. mikor az izmaid egyesével sorra adják meg magukat. az agyad azon kattog mikor láthatsz szénhidrátot, te pedig csak azért is mész. mert menni kell. rakni a lábaid. és a kiváltságos perc amikor megnyugszol csak nem jön el. mert én kényszerítem magam. Claytonékkal együtt erőszakolom meg a testem és a lelkem. Brian Molko pedig a fejembe férkőzve rúgdalja szét az agyvelőmet... szép halál. aztán mikor a kedvenc franciatermem helyett az udvarra kényszerülök a portásnénivel, akkor észreveszik, hogy valami nem oké. én nem akarom felfogni csak mikor már a croissant tömöm magamba szentléleken.. szénhidrát ♥ és mielőtt észbekapnék már itthon forralom a liter vizet fele elosztásban kávénak és teának. kitakarodott már Brian, így nézhetjük kedvenc tumblrjaimat.
ezaz