régen ez a blog arra volt jó, hogy a megfigyeléseim alatt jegyzeteltem a fejembe és mikor tetőzött a hülyeség, idehánytam.
jó volt.
önmegtagadás? akkor kezdődik ha keresed magad.
de mi van ha megtaláltam magam?
megtaláltam a régi énem.
körbekörbe járkálok.
sivár homok után mindig egy virágos mezőn találom magam.
rám mosolygok de ahelyett, hogy ott maradnék magammal, indulok.
hajt tovább az önismeret.
aztán megint a sivatag.
de lassan összeszedem a cuccaim és odébb állok.
egy zöld erdőben pedig életet adok emlékirataimnak.
hogy majd Áronkának ne azt a hamis képet fessék, amit olyan sokszor már.
hogy ne azt higgye életem műve volt az önmegtalálás a megsemmisülésben.
hogy ne azt lássa egy senki voltam, aki mindig depresszív dolgokról fogalmazott.
azt akarom, hogy szoruljon belé annyi értelem, hogy értse miért írom azt amit.
hogy miért vehettem mindent annyira komolyan filozifikusra.
hogy miért lehet, csak az érti, akivel találkozott már önmagam.