amikor kicsit visszakapom a gyermekkorom. öröm és boldogság
és észreveszem, hogy a férfiak akikkel felnőttem, már nem a csattogós kis lepkémre vigyorognak.
hanem az arcomba és közben elképzelik mi mindentől válhatnék meg ha a lepkémtől is sikerült.
ők nem azok akik lerágják a húsom. ők akik engem rágnának.
még szerencsém, hogy tudom kezelni a dolgokat miközben élvezem.
minél kevesebb értékveszteség, annál nagyobb élvezet.
nem játszani akarom a drámakirálynőt, ezeknek úgyis mindegy már. 
lelketlen szegény emberek. akiket mégis szeretek.
mert nélkülük nem lehettem az, aki ma vagyok. 
mert ők is hozzámtettek.
és akad aki még mai nap is hozzátesz.
nekik köszönöm. de mindegyis mert mindenkinek köszönöm!