Ime, nem tudnak semmit rólam,
se jót, vigat, se panaszost.
Itt megyek én.
Egyik ködtől a másikig,
egyik tócsától másikig.
Ez a fej,
ez a szív,
ez az enyém!
Körmöm magát a ködbe vájja
és együtt futunk ketten, így:
Bolygó lelkem, s atmoszférája.
Mindenki így jár,
ködbeburkoltan, árván, hangtalan;
nem látjuk,
nem értjük egymást:
mert, jaj, mindünknek más világa van! -
Dsida Jenő
