azért bírom ennyire luca és félix szenvedéseit mert beleképzelem magunkat a helyükbe.
te vagy az elérhetetlen szépfiú akinek ha véletlenül a mély barna szemébe nézek engedne a gravitációnak a fehérneműm.
te vagy az akit ha foggal körömmel is akarnék nem tudnék megtartani
szóval visszatérek a 200 első randihoz és sírva nevetek a viccen.

van egy munkatárs akit heti 3x látok
heti 3x elolvadok mert pont olyan hanGja van.
néha fárasztó poénokkal bombázom csakhogy halljam válaszolni
halljam nevetni
néha belelátom a magasságába
a füleibe.
a szeme körüli ráncokba.
amikor ilyen mélyen vagyok hungergamest nézek.
nem mondom hogy segít.

sokszor eszembe jut mi minden elől menekültünk azon a nyáron
először én
utána te
aztán nem volt hova menekülni tovább
azt is mondanám végig magunk elől menekültünk
gyermetegen kacarászva
le a normafáról
néha hallok rólad
aztán sokáig nem
mint a cigaretta
beszívom a füstöd majd kifújom
hagylak égni
de a tüdőmben örökre ott a nyomod
túl sokat töröltem vissza ebből a bejegyzésből is.

2.

mosolyt erőltettem magamra.

nem is tudom miért.