és ismét életérzés.
eltűnve fészbúkról. átadva magam a semminek.
vagy a mindennek.
mert ezzel a zenével a gondtalan csecsemőkorom jut eszembe.
a hangfoszlányok.
mikor még a család együtt ment nyaralni. nyaralni.
mikor még nem menekültem az őrületből mégőrültebb karokba.
okozva magamnak álmatlan éjszakákat és tébolyt.
de a kávé lenyugtat. csak kár hogy az is segít a hajnali plafonbámulásban.
és a végelkeseredés mikor már csak a Nyúlaim felé tudok pozitív érzelmeket produkálni.
de nem nem. nem kiabálok segítségért. már nem.
nincs is kinek. talán nem sajnálom.