kiskoromban imádtam a rappet.
magasabbra kellett néznem mint azokra akik körülvettek.
szerettem azt a magaslatot. érezni hogy teljhatalmuk van.
minden embernek de nekik van még valami plusz is. elmondhatatlan. kimondhatatlan. hogyan is tenném ha nincsenek akkora szavaim mint nekik. lenne de sosem tudnám néphimnusszá formálni. ahhoz kell erő és hatalom. én pedig nem vagyok ember. csak egy senki aki issza a szavaikat és álmot sző. aztán újra és újra elbotlik. és nem tévednék nagyot ha azt mondom a magam mellett lóbált fegyverben. túl sötétben járok hogy tudjam. és hogy hova tartok? ahova mindenki.
minden bűnös lélek.
egy szebb jövő felé.
